-Ébresztőőőő!- nyitottam ki a szemem.-Jó reggelt!Dél van!Azt hittem
ismerkedni jöttél,nem aludni..-mondta Harry. Felültem az ágyban,és megfésültem
a hajam. Körül néztem,ugyanis egyenlőre kómásan azt sem tudom hol
vagyok..-Nálunk vagy,hogy tudd.-mondta miközben elhúzta a függönyöket. Közben
nevetett,ugyanis én egyből szemeim elé tettem kezem,mert semmit nem láttam..
-Ha-ha-ha..Én is tudom,de azért kösz az infót..- mondtam,majd közben
kiültem az ágy szélére,és indultam ki a wc-be. Harry közben lement a földszintre..Ahogy
hallottam Dani is itt volt. Indultam lendülettel be a fürdőbe..El is
felejtettem,hogy nem otthon vagyok,így sikeresen rányitottam egy egyik fiúra,
zuhanyzás közben. Szerencse a gyors reflexemnek,és a zuhanyzónak,hogy nem
átlátszós, nem láttam semmit..Gyorsan becsuktam az ajtót,majd ordítottam
befele..
-Jajj bocsi,elfelejtettem kopogni..Megszoktam,hogy otthon nem
kell..Sajnálom..-mondtam, majd teljesen elvörösödtem. Egészen addig még meg nem
szólalt nem is tudtam,hogy kire hoztam rá a szívbajt..
-Semmi baj..Nekem nem lett bajom tőle.-mondta nevetve az a hang..Ahogy
hallottam Louis volt. Nagyban hallgattam az ajtónál,hogy mit mondd, mikor arra
jött Niall. Elég furcsán nézett rám.
-Ömmmm…Ti mit csináltok?!- kérdezett rám,közben a szemeit törölgette..
-Semmitsemmit,csak várok a fürdőre..-mondtam..Gondoltam nem leszek
olyan hülye,hogy elmondjam a saját bénaságom..-Óóó Niall betudnál egy kicsit
jönni a szobába?!
-Úúúúúhaaaaa…-vonyított ki Louis a fürdőből,amire Niall reagált is.
-FOGD BE LOUIS!- közben ráütött az ajtóra, és jött utánam. Erre a
lentiek is meghallották..
-Mit csináltok ti?- ordított fel Zayn…Ez már teljes káosz
volt..Mindenki kíváncsi mindenre..
-Ahhhjjj cseeend!Ebben a házban mindenki kíváncsi mindenre?!-
üvöltöttem el magam.
-Jól van bocsi,de a ház maradjon egybe..- Zayn..Közben bementük
Niall-el a szobába és becsuktuk az ajtót. Leültünk az ágyra.
- Szóval Niall megszeretnélek kérni,hogy….-mondtam volna tovább,de a
szavamba vágott.
- Mire?!
- Talán,ha megengednéd,hogy befejezzem..-mondtam neki nevetve.
- Oké bocsi..
-Szóval ott tartottam,hogy megszeretnélek kérni,hogy ne mondd el a
tegnapit..Szóval tudod?! az Adames-et..
- Szia édes. –szólt bele kedvesen,mintha semmi sem történt volna..
- Hello..Figyelj szeretnék veled beszélni,találkozzunk 1órán belül a
park keleti bejáratánál oké?! –kérdeztem
- Rendben,de van valami baj? –kérdezte ijedten, ugyanis érezni lehetett
a hangomon.
- Van. De majd a parkban elmondom. –mondtam neki..Gondoltam nem ordítom
bele a telefonba,hogy ’Miért csaltál meg’ meg egyebeket..Majd mindent sorjában.
- Akkor ott találkozunk szia. –mondta,majd letettem..Lementem,és
elmondtam a többieknek,hogy lemegyek a parkba, mert találkozót szerveztem
Adammel..Mivel nagyon jól éreztem a fiúknál magam, felhívtam anyát,és
megkérdeztem,hogy ott maradhatok-e még egy napot..Ő természetesen
megengedte..Éppen indultam már,amikor Niall szólt,és behívott a konyhába..
- Mi újság mondjad. Sietek. – sürgettem egy kicsit, mert lassan kifutok
az 1órából.
- Adammel találkozol?! – kérdezte egyből.
-Igen..Miért?!
- Ne kísérjelek el?? Szívesen elmegyek veled.. –mondta..
-Háát öhhhhmmmm.- kezdtem bele a gondolkozásba..Gondoltam végül is mért
ne?!Majd egy kicsit távolabb marad,amég mi megbeszéljük a dolgokat..- Mért is
ne?!
- Oké,akkor induljunk. –mondta,majd el is indultunk…Vittem a táskámat
is,mert haza fele haza ugrok váltó ruháért..Hamar oda értünk, és Adam már ott
is volt...
- Szóval akkor vegyük át még egyszer. Amég mi megbeszéljük a dolgokat
addig te maradj le,vagy ülj le egy padra,és amikor végeztünk,akkor majd oda
megyek hozzád. Vili? – próbáltam bele vésni a fejébe,nehogy felálljon és bele
avatkozzon..
- Okéoké.. –mondta,majd tényleg lemaradt..Én pedig nagy levegőt vettem
és oda álltam Adam elé..A telefonomon levolt mentve a kép,amibe már benne
voltam,hogy elő tudjam kapni,ha érvelek..
- Szia..Miújság?! – kérdezte,majd hajolt volna oda,hogy megcsókoljon,de
én hátra léptem,és ellöktem magamtól..- Most mivan?-kérdezte
- Hogy mi van?! Ennyire unalmas vagyok?! Vagy velem csalsz valakit??
Kinek a barátja voltál előbb? – emeltem meg a hangom..
- MIVAN?! Te miről beszélsz??
- Hogy miről? Hát erről.-mondtam,majd orra elé tettem a telefont amit
meg is nézett...
- ’Ma délután futottam bele a plázába’..írta ezt tegnap az egyik
osztálytársam..Ki ez?! Őszintén,mert csak rontosz a helyzeten…-szinte már
ordítottam és mutatóujjammal mutogattam rá..
- Ajjj ugyan, ez még előtted volt..
- Persze előttem mi?! Mondták már 1-2-en,hogy láttak téged egy
csajjal,de eddig nem volt semmi komoly kép,vagy bizonyíték rá,hogy valami
legyen köztetek..Gondoltam csak unokatesód vagy ilyesmi..De én még nem láttam
csókolózó unokatestvéreket..
- DE EZ MÉG AZ ELŐZŐ CSAJOM!Értsd már meg!Sofi..-próbált védekezni,de
éreztem,hogy hazudik..Egyszerűen nem tudott jól hazudni.
- Jól van Adam..Akkor az előző barátnőd..Azt hiszed ezt beadhatod
nekem?!-vettem lejjebb a hangerőt- Tudod mit szerintem itt fejezzük be..Hagyj
engem békén,és legyél azzal a csajjal..Állítólagos Sofival..Most pedig
megyek.-mondtam,mert már a sírás szélén voltam,s indultam is..
-Ez tényleg Sofi az..Lilly ne csináld már!!Mi lesz a várva várt
bállal-mondta majd elkapta a kezem..
- Adam ENGEDJ EL!Inkább elmegyek a halállal mint veled!-mondtam,majd
közben láttam,hogy Niall felállt,és indult felénk..Nem akartam,hogy bele
avatkozzon,mert akkor Adam azt hinné,hogy csak egy ’ok’ volt a
szakításra..Erősen meghúztam a kezem,és sikerült kiszabadítanom..- Szállj le
rólam!-mondtam,majd egyszerűen csak otthagytam..Oda mentem Niallhez,ahonnan
vissza néztem,és láttam,hogy Adam is elment..Közben egyszerűen csak kitört
belőlem a sírás. Niall vigasztalni próbált és megölelt.
-Ne sírj!Mondtam már! Nem érdemel meg téged! Te jobbat
érdemelsz.-mondta.
-De egy év után mért etet, ha már nem szeret?!-mondtam,majd
elengedtem,és letöröltem könnyeim..Igazából elég sok vitánk volt Adammel..
- NEM ÉRDEMEL MEG TÉGED! –mondta Niall,majd ő is a könnyeim törölte.
- Ha te mondod. Na most menjünk haza, hozok váltó ruhát,és menjünk
vissza a házba..-mondtam,majd el is indultunk..Fogtunk egy taxit,és már otthon
is voltunk..Niall kint megvárt,én pedig befutottam köszöntem anyunak,felmentem
és egyből elkezdtem túrni a szekrényem..Mivel hidegebb volt, egy szürke nacit
raktam, egy baglyos felsővel, egy alá való toppot és a hasonló színű conversem.
Dobtam hozzá pár karkötőt is,majd indultam le. Vissza mentünk a házba taxival,
majd be is mentünk..Dani már haza ment,csak a fiúk ültek a TV-nél..Még mindig
könnyes volt a szemem..Leültem a kanapéra,és törölni kezdtem szemeim..Niall
persze egyből evett is.
- Mi a baj Lilly? – kérdezte Harry majd oda ült mellém.
-Semmi semmi..-mondtam közben szipogtam.
- Hol voltál?Mikor elmentél még tele voltál energiával,most meg le vagy
törve,mint a bili füle.-mondta Liam szemből.
-Nekünk elmondhatod,hogy mi a baj.-mondta Louis.
-Hát az van,hogy…szakítottam Adammel..-böktem ki végre.
-Micsoda?! Miért?! – kérdezte egyből Harry.
- Megcsalt. Küldtek egy képet,amin egy csajjal smárol,és ő azzal védte
magát,hogy csak a volt barátnője…De aki küldte oda írta,hogy délután látta
őket..-öntöttem ki szívemet.
-A szemétláda..Meg ne lássam.- kezdte megint Hazza.
-Nagyon nagyon sokat veszített ezzel!-mondta Louis.
- Lehet,de engem már nem érdekel..Csak a bált sajnálom..Annyira
vártam,most meg…-mondtam,de nem fejeztem be,mert szerintem mindenki tudta,hogy
csalódtam.
- Majd én elviszlek.-mondta Harry.
- Persze Harry majd a bátyjámmal megyek el..-mondtam.
-Most mért ne?!-mondta..Mikor befejeztük a beszélgetést,mindenki
evett,majd letusolt..Késő volt már..Én is letusoltam, bementem a gyönyörű
vendég szobába,és TV-ztem..Majd egyszer csak megint kopogtatott valaki
- Szia bejöhetek.-mondta Louis.
- Sziia perszeee gyere csak..-mondtam.
-Na mi újság jobban vagy?!-kérdezte
- Mondjuk..Nem érdekel már..Túl nagy volt már a feszültség. –modtam.
- Sajnálom..De hamar találni fogsz barátot..Főleg ha rajtam múlik..-
mondta, majd el kezdett nevetni..Én ezen nagyon meglepődtem. Komolyan kimondta?!
Elég rendesen vonzódtam Louis-hoz,és ő a kedvencem(persze csak a bátyjám után)
- Őőőő oké Louis majd szólok. –mondta nevetve.
- És milyen bálról volt szó?! –kérdezte
-Hááát sulis bál lesz..Már megvolt a ruhám,minden teljesen,de úgy
volt,hogy Adammel megyek, de így..nem valószínű,hogy eltudok menni.
- Dehogyis nem..-mondta
- Egyedül nem fogok elmenni…
- Nem egyedül! Velem! Majd én leszek a kísérőd..-mondta,majd lökött
oldalba..
- Oooo nem tudok mit mondani..Majd még átgondolom..-mondtam neki. Nem
akarom,hogy az mondják,hogy ’Gyorsan vált’ vagy egyéb ilyen dolgokat..
- Oké,de ne gondolkozz sokáig. – mondta,majd felállt. -Akkor én megyek
is! Jó éjt kisebbik Styles. –mondta majd ki is ment.
- Jó éjt Tomlinson Úr! –mondtam nevetve. Mivel már hulla voltam a mai eseményektől,
kinyomtam a TV-t és lefeküdtem. Ahogy hallottam a többiek is,mert csak annyit
lehetett hallani,hogy mindenki mindenkinek ordít,hogy ’Jó éjt Louis’ ’Jó éjt
Harry’ Jó éjt Liam’ stb..Ez nagyon aranyos és vicces volt.. És főleg,hogy a
végén engem sem hagytak ki,és nekem is kiáltottak..
-Jó éjt Lilly..- mondták…
-Jó éjt Lilly..- mondták…
-Jó éjt mindenki! - ordítottam vissza,majd elaludtam..
Nagyon jó vagy Ágim.<3
VálaszTörlésSiess a kövivel "kisebb Styles":)
orsy voltam:DD
ismét nagyoon jórész lett Ágii:$<3
VálaszTörlésKöszönöm Orsii.^^nemsokára jön is.:$ ♥
VálaszTörlésKöszönöm még mindig Livi.:$♥
VálaszTörlés